aPARADOXON, a természettudomány ideiglenes kudarcai

A tudomány úgy gondolja, hogy már ismeri az univerzum egyik felét és tervbe vette a másik fele feltárását. Csak annyiban téved, hogy az "egyik felét" tévesen ismeri, mialatt halvány fogalma sem lehet arról, hogy mi is lenne a "másik fele". Tt

Mi a gravitáció 

Aparadox 13

13_gravcim_arnyekolt_jpg.jpg

szallagcim_kek.jpg Mi a gravitáció?

 igazolvanykep_tt.jpg

"Felteszik, hogy a gravitációs kölcsönhatásnak is van közvetítő bozonja, a graviton. Valójában azonban a részecskefizikusok hiába rendeznek hajtóvadászatot a graviton megtalálására, sehogy sem tudják detektálni. Úgy néz ki, hogy a graviton elmélete hamarosan megdől, és a fizikusok visszakanyarodnak Einstein általános relativitáselméletének gravitációs összefüggéseihez."    

 

Meglehet, hogy a fenti definíció a legtömörebb és leghitelesebb összefoglalása mindannak, amit a tudomány a gravitációról tud.  Azaz igen keveset tud, és ez a kevés még számára is megalapozatlannak, sőt tévútnak tűnik.  Szíve szerint visszamenne kedves régi zsákutcájába, hogy ott vajúdjon tovább.

 

 A gravitáció voltaképpen egy rendkívül gyenge erő.  Ha elejtjük kulcsunkat, azt a Föld magához vonzza.  De ha hozzáérintünk egy kis mágnest, akkor az rátapad, és vele felemelhetjük a kulcsot.  A kis mágnes vonzereje tehát nagyobb, mint a hatalmas méretű Földé.  Két nagytömegű égitest között azonban igen nagy erők léphetnek fel.  Ugyanakkor zavarba ejtő, hogy nem látjuk és nem detektáltuk sem a gravitációt, sem erővonalait, sem pedig feltételezett közvetítő részecskéit.  Mennyivel világosabb képünk van a mágneses vonzás erővonalairól!  Elég egy papírlap, némi vasreszelék, és már "látjuk" is őket.  Ámbár  a mágnesnél kétféle erővonalrendszer lehetséges: Vonzó, vagy taszító.  Miért is vagyunk biztosak abban, hogy a gravitációt vonzóerővel kell magyaráznunk? 

 

 szuperhurok.jpg

 

1.)  A vonzó Gravitáció

 

Teóriája vágyálmokon nyugszik.  Óh, be szép is volna, ha az égitestből láthatatlan erővonalak indulnának a másik égitest felé, mégpedig annál sűrűbben, minél nagyobb a tömege.  Eközben egy kisebb égitestről is elindulnak az erővonalak, persze ezek ritkábbak.   Félúton találkoznak, összekapcsolódnak, majd rövidülni kezdenek.  Ezáltal fejtik ki a vonzóerőt.  Sajnos az elmélet egyetlen eleme sem tűnik életképesnek, de mellette szól, hogy hallgatólagosan bár, de ez a hivatalos verzió. 

 

 2.)   Görbülő Tér   

 

Az ötlet az 1910-es években pattanhatott ki Einstein agyából, amikor görcsösen próbálkozott a gravitáció és a gyorsulás egyesítésével.  Az első konkrét eredményig 1915-ben jutott el, amikor 1,7 szögmásodpercben jelölte meg a Nap melletti gravitációs fényelhajlás várható értékét.  A számértéket jól eltalálta, azonban egyszerűen bizonyítható, hogy ezt nem a térgörbület, hanem a gravitáció fotonokra gyakorolt kettős hatása okozza.  Ennek utána a térgörbületet, a fizikai valósághoz nem tartozó  naiv, alaptalan ötletnek tekinthetjük. 

 

 3.)  Graviton Teória

 

A gravitonok a gravitációs erőhatás közvetítésére kigondolt részecskék.  A bozonok családjába tartoznának, 0 tömeggel és végtelen hatótávolsággal.  Ezeket a tulajdonságokat azonban csak irracionális elméletekkel lehetne feloldani.  Például 0 tömeggel kellene nekik erőt kifejteni. Nyilván m*v impulzusuk segítségével, de hiszen akkor ez is 0.

 

      A  hipotézis legnagyobb hibája az, hogy itt csak egy különleges, un. bumerángmozgást alkalmazhat a logika.  Az égitest eldob egy bumerángot (bozont) ellenkező irányba, ami lökést ad neki a másik égitest felé.  A bumeráng kettőt kanyarodik, hátba támadja a másik égitestet, és átadja impulzusát .  Ez a lökés is az egyesítés irányába hat.  Ekkor aztán a második égitesten a sor, hogy hátrafelé felkapja és elhajítsa  a bumerángot, (bozont), és a folyamat ismétlődhet, de most visszafelé.  A bumeráng fordulásához azonban köztes közeg kellene, a dobáláshoz pedig energia.  Ezek létéről nem tesz említést a tudomány, mert ezáltal más területen kerülne ellentmondásba.

 

 A fizikusok kitaláltak egy még felszínesebb mechanizmust, a bozonok un. kicserélődését, ami  elképzelhetetlen módon bár, de vonzó hatást fejtene ki.  Nonszensz az egész! 

 

 

 

4.)  Nyomó Gravitáció 

 

Ezen azt kell érteni, hogy a vákuumot egyenletes gravitációs sugárzás tölti ki, amely az anyagban folytonosan elnyelődik, ezáltal az égitestek közötti félárnyékban összenyomó hatást fejt ki.  Az elnyelt  sugarak energiája persze melegíti az égitesteket, és ez az effektus megfigyelhető.  A bolygók többlet hőt adnak le.  A kiégett fehér törpék pedig nem hűlnek ki teljesen, hanem évmilliárdok során is tartják a  3400 fokot.  

 

(Rohán János Net -kivonatolása) 

 

 

 

5.)  HHH,  Hiper Hő Hipotézis 

 

A furcsa nevű elmélet alapjait a szuperhúrok létezése, valamint az atomok vélelmezhető energia-nyelése képezi.  A húrelmélet szerint az űrt sűrűn kitölti a nagyenergiával rezgő húrok tengere.  A nagyfrekvenciás rezgőmozgás egyben hipermagas hőt is jelent.  Ugyanakkor az atomok folytonosan energiát veszítenek, hiszen elektronjaik keringenek, ezért energiát sugároznak ki.  Az energiát a közeli húrok mozgási energiája biztosítja, ezek energiáját pedig a távolabbiak.  Az égitest körül  központi  irányú energiaáramlás alakul ki.  Másképpen fogalmazva a hiperhő áramlik kívülről befelé.  Ez befelé irányuló nyomásként hat, és valójában ez a gravitációs erő.

 

(® Tt 2009)

 

 

 

*  *  *

 

                                                                                

 

Szuperhúr Elmélet

 

 Egy angol fizikus, John Schwarz talált egy régi-régi matematikai egyenletet, amely rendkívül kompakt és egyben rezgő közeget írt le.  Arra gondolt, hogy talán a vákuum rejtőző tulajdonságaira illeszthető rá.  Évtizedes sziszifuszi küzdelem után – az amerikai Green és félszáz matematikus csapatmunkájával – előállt 5 egyenletrendszer, mint lehetséges megoldás. Ezek egyesítése 1984-ben történt meg.  Ennek utána a Szuperhúr Elmélet már a tudományos mércének is megfelelt.  Sajnos az ELTE mellett kicsit elszaladt az idő.  Elit hazai egyetemünk még 2010-ben is lesajnálóan írt róla – nyilván az 1983-as helyzet ismeretében és híján a tudományos előrelátás képességének.  Nehezíti  helyzetüket, hogy még manapság is akadnak mértékadó fizikusok, akik a vákuumot üresnek gondolják. 

 

      A szuperhúrok sok nagyságrenddel kisebbek egy atommagnál.  Azonban energiájuk tekintélyes, hiszen igen magas frekvencián rezegnek, immáron sokmilliárd év óta.  Nincs hova leadni mozgási energiájukat, hiszen a körülöttük lévő húrok is ugyanúgy rezegnek. Továbbá semlegesek, ezért nem sugároznak.   Egymáshoz szoros közelségben kitöltik az egész világegyetemet, és mellettük eltörpül minden egyéb dolog:  az  anyag, a sötét anyag, a sötét energia stb. Ebben a szuperfolyékony húrtengerben úszkálnak akadály nélkül az atommagok, és azok burkoló elektron héjai.   Ez a közeg pótolja energiaveszteségüket. Nem mellesleg megszabja  a fotonok c sebességét is. 

 

13_schwarz_green.jpg

 

 

 

Hő és hiperhő

 

 Mielőtt tovább haladnánk témánkban, szükségesnek látszik a hő fogalmának tisztázása és általánosítása.  A mindennapi életben hő alatt a testek hőmérsékletét értjük.  E mögött a testet alkotó atomok rezgése, un. hőmozgása húzódik meg.  Minél erősebben mozognak, rezegnek a test atomjai, annál nagyobb a test hőmérséklete.  A hőnek ezt a formáját pontosan kijelzi a hőmérő, de tapintással mi magunk is érzékeljük. 

 

      A szuperhúrok nagyon rezegnek, hipermagas  hőmérsékletűek.  Ámde hőhatásukat mégsem érezzük.  A húrok túlságosan kicsinyek, ezért csak a szubatomi részecskékre (elektron, kvark stb.) hatnak.  Ezek energiáját viszont nem engedik egy adott szint alá csökkenni, rezgési energiájukból folytonosan pótolják  veszteségüket.

 

 

 

Energianyelő atomok

 

 A modern fizika különleges kikötése valószínűleg mégsem helytálló.  Az atomok keringő elektronjai mégis csak kisugároznak energiát, ahogyan ez minden becsületes keringő töltéstől elvárható.  A kvarkok is benyújtják az energiaszámlát, miközben köröző mozgást végeznek a protonok és neutronok belsejében.  A szétsugárzott energiát valahonnan pótolni kell, amelynek a forrása a húrok mechanikus rezgése lehet. A környékbeli húrok leadnak valamicskét rezgési energiájukból, ezáltal gyengébben rezegnek, mintegy lehűlnek. A távolabb lévő húrok persze megtartják eredeti, intenzívebb rezgésüket, és ezzel nyomást fejtenek ki a beljebb lévő térre.  Kívülről befelé folytonos energiaáram avagy hőáram, hőesés alakul ki.

 

       A hőáram mozgatója a központban lévő anyagi test, mely a húrok rezgési energiáját folytonosan nyeli, majd szétsugározza.  A sugárzás egy része eltávozik az űrbe, ezáltal az anyagi test energia-szivattyúként illetve hőszivattyúként működik.  Az atomi sugárzás másik része hősugárzás formájában elnyelődik a környező atomokban, és melegíti az égitestet.

 

    Például a vártnál gyengébb a Nap neutrínó kibocsátása.  Meglehet, hogy a feltételezettnél gyengébb a benne zajló magfúzió, és a hiányzó hőt a fent vázolt hiperhő elnyelés biztosítja.  Egy másik csillagászati utalás hiperhő nyelésre a Mira, az éjszakai égbolt tündöklő csillaga.  Eszement sebességgel száguld az űrben, közben szerte szórja anyagát, 13 fényév hosszú csóvát húzva maga után.  Lehet, hogy túlhevülésének oka a nagy sebesség, az aktívabb hiperhő behatolás. 

 

 

 

Atomi  jelzések

 

 Az atomok elektronpályájában mutatkozik némi kis hullámzás, melyet esetleg a vákuumenergia átadás statisztikus ingadozásával lehet magyarázni.  (Félix Ehrenhaft kísérletei, 1930-as évek.) Az atom ugyan benne úszkál a rezgő szuperhúrok forró tengerében, mégsem veszi át annak hőmérsékletét.  Az atom túlságosan nagy tömegű ahhoz, hogy a húrok-rezgéseit  megjelenítse hőmozgás formájában.  Illetve ez sem pontosan így van, és ennek jelei az abszolút 0 fok határán mutatkoznak meg.  A fizikusok a legfurfangosabb trükkökkel sem képesek eljutni az abszolút zérusig, néhány milliomod fok mindig hibádzik.  Meglehet, hogy sikerült nekik az anyag mintát egy pillanatra 0 kelvinre hűteni, ámde a rezgő húrok azonnal visszamelegítették. 

 

 

 

A rezgés eredete

 

 A szuperhúrok valamint a hiperhő forrása valószínűleg az Ősrobbanás volt.  A húrok mára egyenletesen kitöltik az űrt.    Ennek a hőenergiának az  útját kell leírnunk, amíg a számunkra rejtett forróságú űrből eljut a kicsit hűvösebb anyagi testig, illetve annak tömeg-központjáig. 

 

       Fordítsuk meg a nézőpontot!  Megszoktuk, hogy egy nagyméretű égitest felszínén állunk.  Ez esetben a „hideg” terjedését kell leírnunk a hűvös földfelszíntől a forró végtelenig.  (Ámbár tudjuk, hogy hideg, mint olyan, nem létezik.  Csak meleg, és kevésbé meleg.)

 

  Gömbszimmetrikus elrendezésnél  a felszín a távolság négyzetével arányosan nő.  Ezzel párhuzamosan a "hideg" pedig a távolság négyzetével arányosan csökken.  Tehát távolodva a húrok rezgése erősödik, nagyobb nyomást fejtve ki a beljebb lévőkre.  A hideg-csökkenés matematikailag éppen úgy viselkedik, ahogyan a gravitáció. A köznapi fogalomként szereplő gravitáció erőssége is a távolság négyzetével fordított arányban csökken. 

 

      A gravitáció és a hiperhő gradiense további azonosságot mutat abban a vonatkozásban is, hogy mindkettő hat a semleges részecskékre, például az atomokra is.  Így matematikailag is, és tartalmilag is  a kétféle hatás egy és ugyanaz.    Ennek alapján egyetlen névvel kell illetnünk  őket: Gravitáció! 

 

 

 

Föld, Hold, Nap

 

Ha két égitest van egymás közelében – mondjuk a Föld és a Hold – akkor a külső oldalukra ható nagyobb nyomás egymás irányába taszítja őket.   Ezt a hatást  a mai tudomány ma még gravitációs vonzóerőnek nevezi.  Például a mi Földünk  23*1018  newton erővel vonzza maga felé a Holdat.  Ezt a hatalmas  erőt 120 km átmérőjű acél sodrony-kötéllel tudnánk helyettesíteni.

 

     Nagy testek között ez az erő meglepően nagy.  A Nap és a Föld viszonylatában 13000 kilométer átmérőjű acélsodrony-kötéllel kellene helyettesítenünk, ami olyan vastag, mint maga a Föld.  Persze nincsen ott semmiféle láthatatlan sodrony, avagy láthatatlan gravitációs erő.  Erről akár puszta kezünkkel  is meggyőződhetünk, ha beledugjuk a képzeletbeli erő hatásvonalába. Helyette a szuperhúrok hő-nyomása taszítja egymás felé a két égitestet.

 

13_r_gravitacio.jpg

 

 

 

A gravitáció sebessége

 

  Erre a fogas kérdésre a kozmológusok háromféle választ szoktak adni:  A Gravitáció végtelen nagy sebességgel terjed (1), vagy talán fénysebességgel  (2), vagy még inkább, nem lehet tudni (3).  Az első két válasz is csak afféle találgatás.  Mégis a harmadik a legrosszabb, ezzel semmit sem lehet kezdeni. 

 

      A fentebb részletezett Hiperhő Hipotézis szerint viszont a gravitáció terjedésének sebessége véges, mértéke pedig változó. A kérdést helyesebb ebben a formában föltenni: Milyen tempóban jut el az erősebb rezgés a kisebb energiájú térrészbe?  A távoli pontokban lassan halad, mert kicsi a hőmérsékleti gradiens, az egységnyi távolságra eső hőmérséklet-különbség.  Egy nagytömegű égitest közelében viszont nagy, mert ott nagy a hőesés fajlagos értéke. 

 

      Lehet, hogy a gravitáció meglepően kicsiny sebességgel terjed.  Gondoljunk a modern ablaküvegekre, ahol a két üveglap közötti távolság 6 – 8 mm.  Itt nem tud kialakulni a levegő cirkulációja, és lám, télen is csak igen kevés hő szökik ki a szabadba.  Pedig a levegő molekulái puskagolyó sebességgel indulnak meg kifelé, és ütközve egy másik molekulával nyomban átadják neki többlet-energiájukat.  Ezt a következő molekula vinné tovább, ámde sokmillió ütközés van még hátra, mire a hő eljut a külső ablaküvegig. A szuperhúrok sok nagyságrenddel kisebbek és sűrűn egymás mellett vannak.  Ugyanakkor az űrben a hővezetés távolsága is sok nagyságrenddel nagyobb.  Kis túlzással végtelen sok ütközés révén valósul meg az energia transzport.  Mindezek fényében érdemes lenne újragondolni a korábbi gravitációs kísérleteket, beleértve a bizonytalankodó értékű G gravitációs állandót is. 

 

2012 december 20                

 

Tassi Tamás

 

aparadox.hupont.hu

 

 

 

A TUDOMÁNY MÁGIÁI c. könyvemben további gravitációs témákat is érintek:   dinamikus gravitáció, antigravitáció.

 

 

 

 

 

E cikk eredetijének nyomtatható változata A4-es jpg formában elérhető a következő helyen:

 

     13_--grav_1_old_jpg.jpg   13_--_grav_2_o_jpg.jpg   13_--_grav_3_o_jpg.jpg       

 

     1. oldal            2. oldal          3. oldal                     

 

 

 

        12<< Vissza             Tovább >> 14

 

 Ikerparadoxon Lánczos Kornél űrrakéta,óraparadoxon, Einstein, idődilatáció, relatív, sebesség, cézium, atomóra, Hafele, Keating, kísérlet, Kelly 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 75
Tegnapi: 96
Heti: 171
Havi: 2 711
Össz.: 138 431

Látogatottság növelés
Oldal: Mi a gravitáció
aPARADOXON, a természettudomány ideiglenes kudarcai - © 2008 - 2017 - aparadox.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: e=mc2 - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »