Ikerparadoxon

Aparadox  14

Az ikerparadoxon

 

A relativitás furcsa következményei közül a legismertebb és leglátványosabb az ikerparadoxon nevet kapta.  Ez egy haszontalan irodalom áradatát indította el, bár ténylegesen nem volt szó paradoxonról.  Einstein egy 1919–es kötetlen népszerűsítő cikkében írta le először: „Párbeszéd a relativitáselmélet elleni kifogásokkal kapcsolatban" Ebben beszámolt a relativitáselméletnek mindazon furcsa következményeiről, amin az úgynevezett „józan ész" fönnakadhat. Ebben a „paradoxonokat" – Ő úgy hitte – teljesen megoldotta. 

      Nem nehéz megérteni, hogy miért melegítették föl újra és újra ezt a történetet a különböző magazinokban.  Azért, mert a probléma bizarr, látszólag egyszerű, és azt az érzetet kelti, hogy logikailag megoldható.

      A gondolatkísérlet így szól:

„Él két ikertestvér itt Földön. Az egyiket  kilövik egy majdnem fénysebességű rakétával a Szíriusz csillag felé. Nyolc év múlva a rakéta célba ér. Ekkor visszalövik a Földre, ismét gyakorlatilag fénysebességgel.  Mint tudjuk a fény sebesség környékén az óra nagyon lelassul, szinte megáll. Ez azt jelenti, hogy az utasnak – saját óráján mérve – csak néhány másodpercig tartott elérni a Szíriuszt, és ismét néhány másodpercig, amíg visszatért a Földre.  Más szóval gyakorlatilag ugyanolyan fiatal lesz, mint amikor elment. Ugyanakkor a Földön maradt ikertestvére 16 évvel lesz öregebb.  Amikor találkoznak, összehasonlítják az óráikat.  Hogyan lehetséges eltérés, amikor mind a ketten azonos formában írják le a történteket?” 

     Szokták a gondolatkísérletet máskép, rövidebben és absztrakt módon is megfogalmazni: 

„A azt mondja: „B elment balra, megállt és visszajött." B ezt mondja: „A elment jobbra, megállt és visszajött." Eltekintve a bal és a jobb fölcserélődésétől, mindkét testvér pontosan ugyanazt csinálta.  Hogyan lehet eltérés abban a kritikus időszakban, amit átéltek? Ez az érvelés a valóságban teljesen hamis.  Az ikrek ténylegesen két teljesen különböző fizikai állapotban vannak.  A, aki a Földön maradt, állandóan nyugalomban volt egy legitim vonatkoztatási rendszerben.  Ez nem állítható B–ről.  Találhatok egy vonatkoztatási rendszert, ami B–vel utazik, úgyhogy B most is nyugalomban van.  De ekkor B hatalmas lökést kap, ami átdobja őt egy másik legitim vonatkoztatási rendszerbe.  Állapotuk állítólagos szimmetriája a legkevésbé sem igaz.”

   Nézzük, hogyan magyarázza az esetet Einsten egyik elkötelezett híve: 

„Nem lehet az, hogy az utazó testvér órája rossz időt mutat?"

      A válasz:

„Einstein relativitáselmélete szerint nem létezik idő mint olyan.  Hanem minden fizikai struktúrának van ideje – ezt sajátidőnek nevezzük –, ami azonban itt a mozgási állapottól függ.  Ez az idő számít az e struktúrán belül végbemenő minden fizikai, kémiai és biológiai jelenségben.  Az utazó testvér által észlelt idő tényleg csak néhány másodperc – amint az órája mutatja –, míg mi vele szemben 16 évet öregedtünk, amint azt a mi óránk mutatja.  Ha teljes fénysebességgel tudnánk utazni, akkor a saját időnk eltűnne, vagyis egyáltalán nem öregednénk.”

Idézve a [4]  Lánczos Kornél.

  

  Miért éppen a rakétában ülő ikertestvér öregszik gyorsabban, és nem a másik, aki a Földön maradt – ha egyszer a sebesség relatív?" Az újságírók érezték, hogy itt valami nem stimmel. Újra és újra kérdeztek, de Einstein mindig sikeresen kibújt ezen természetes ösztönök által diktált kérdések csapdáiból.

    Mint minden relativitás probléma, ez is meg van fosztva környezetétől, túlzottan le van csupaszítva.  Például nem foglalkozik a Föld mozgásállapotával.  Földünknek is kell lennie sebességének, hacsak nem ez a világ közepe, az "abszolút nyugalom" megtestesítője. Vegyük a mindenki által ismert világkeletkezési folyamatot.  A Föld is elszenvedte az Ősrobbanást, a közel végtelen nagy gyorsulást, és most valószínűleg igen nagy sebességgel távolodik az egykori központtól.  Ha véletlenül az űrhajó is éppen ekkora sebességgel indul visszafelé, akkor az utas sebessége nulla lesz.  Ez esetben viszont neki lesz a környéken a létező legkisebb sebessége.  Hozzá képest a Földön maradt ikertestvér hatalmas sebességgel távolodik.  Akkor pedig a relativitás szerint, nála sokkal lassabban múlik az idő, kevésbé fog öregedni.

      A relativitás extrém, abnormális fogalmakat gyártott le a paradoxonok magyarázatára: „Legitim vonatkoztatási rendszer, hatalmas lökést kap, stb.” Ezek valójában nem "legitim" fogalmak és érvek, mert ilyenek nem szerepelnek az SR alapvető fogalomrendszerében. Az érvelés a középkori skolasztikus vitákhoz hasonlatos, amelynek alapjai már akkor is tévesek, vagy teljesen alapok nélkül valók voltak.  Ezek az erőltetett „logikai levezetések” soha nem vezettek használható eredményre.

      Elhangzik azonban a fenti vitairatban egy fontos megállapítás, amit nagyon meg kell becsülnünk.  A szerző – Lánczos Kornél – feketén–fehéren kimondja, hogy az űrhajózó testvér kevésbé fog öregedni.  Ez végre-valahára valami konkrétum, végre egy határozott egyértelmű kijelentés.  Einstein ilyet sosem mond, s ha mégis, akkor "azt nem úgy kell érteni" – mondják a hívei.  A fenti válaszom akár meg is állja a helyét a hivatalos tudomány mai álláspontja szerint.  Azonban a dolog egészen másképp van.  A Földet egy láthatatlan, de roppant erős fizikai mező veszi körül, és együtt mozog vele.  Mintegy hozzátapad.  Amikor az ikertestvér rakétája kilép innen, akkor egy köztes „álló” fizikai mezőbe kerül, melynek egészen biztosan más a mozgásállapota.  Így az űrhajós ikertestvér zsebórája és biológiai órája más sebességet, pontosabban más mozgási energiát észlel, ritmusuk ennek megfelelően áll be.  Nagy valószínűséggel a sebessége „megnő”,  zsebórája lassul, és biológiai órája is lassabban jár, lassabban öregszik.  Mindezt az újszerű furcsa helyzetet az óraparadoxon kísérlet (H-K kísérlet) alapján kell kimondanunk. 

      Igaz ugyan, hogy az óraparadoxon kísérlet elemzését és követő számításait én végeztem el, de nem én vagyok az első, aki eljutott a fenti asztronómiai világképhez.  Prof. Jánossy Lajos, a KFKI első igazgatója, és a relativitáselmélet belső ellentmondásainak korai elemzője ugyancsak a fenti eredményre jutott, mégpedig az óraparadoxon kísérlet ismerete nélkül.  Talán ő volt az első, aki az 1960-as években kiadott könyveiben kényszerűen eljut arra a következtetésre, hogy „Az éter hozzátapad a nagyméretű égitestekhez és együtt mozog velük.  Közöttük pedig köztes állapotban van.”  Anno nagyon nem tetszett nekem ez az elképzelés, hamarosan el is felejtettem.  A H-K kísérlet analízise azonban engem is elvezetett ehhez a furcsa fizikai világképhez.  Így aztán sikerült fél évszázad elmúltával ismét „felfedeznem” Jánossy professzor korát megelőző meglátásait.

 Tassi Tamás       

 

Ikerparadoxon Lánczos Kornél űrrakéta, óra, paradoxon, Einstein, idődilatáció, relatív, sebesség, Ikerparadoxon Lánczos Kornél űrrakéta,óraparadoxon, Einstein, idődilatáció, relatív, sebesség, cézium, atomóra, Hafele, Keating, kísérlet, Kelly cézium, atomóra, Hafele, Keating 

 

(A fentiek az Einstein fellegvára c. könyvemből idézve.)

 

 

13<< Vissza

 

Oldal: Ikerparadoxon
aPARADOXON, a természettudomány ideiglenes kudarcai - © 2008 - 2024 - aparadox.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat