aPARADOXON, a természettudomány ideiglenes kudarcai

A tudomány úgy gondolja, hogy már ismeri az univerzum egyik felét és tervbe vette a másik fele feltárását. Csak annyiban téved, hogy az "egyik felét" tévesen ismeri, mialatt halvány fogalma sem lehet arról, hogy mi is lenne a "másik fele". Tt

Vákuum és éterszél

Aparadox 19

19_eterszel_kiserletek.jpg 

 Éterszél kísérletek

 1.  kísérletek Michelson előtt

 A középkori vallásos világkép  után az újkorban megjelentek az ésszerűségre alapozó gondolkodók, mint Kopernikusz, Kepler, Galilei és Hughens.  Kicsivel később már kutatni kezdték a legizgalmasabb entitásnak, a fénynek a mibenlétét.  Az első mérföldkő Newton Principia című könyve volt, félelmetesen tudományos kinézettel és igen vaskos méretben.  Ebből  kiderül, hogy a tudós nem tudta eldönteni, hogy a fényt hullámnak, vagy részecskék  áramának tekintse.  Később felvetődött a fény sebességének kérdése is.  Ennek értéke először Maxwell egyenleteiből vált tudományosan megalapozott számértékké, felhasználva az éter két alapvető jellemzőjét, az e0 és a m0 vákum állandót. 

      Felvetődött az a kérdés is, hogy az állócsillagok fénye más-más sebességű-e, hiszen a Föld keringési sebessége hol hozzáadódik, hol kivonódik.  Ugyanezen okból jelentős éterszél is fújhat körülöttünk, mert logikus, hogy a világűrt egy közelítőleg álló étertenger tölti ki.   A tudósok nekiláttak hát az első nehéz feladatnak, kimutatni a fénysebesség aszimmetrikus voltát.  A megfigyelések és kísérleti eredmények egyre pontosabbak, a 0 értékhez tartanak, és ezért logikai katasztrófával fenyegetnek. 

 A kísérletezés  manapság még nagyobb intenzitással folik, aminek számos oka van:

      - A relativitás hívők szeretnének egzakt bizonyítékra lelni, hiszen az SR-nek még mindig nincs kísérleti bizonyítéka. 

     - A klasszikus fizika és a logika maradék hívei szeretnének 0 fölötti eredményt kicsikarni, ámbár a dolgok jelen állása is kész katasztrófa számukra. 

     - A technika rohamosan fejlődik, és a kutatónak nehéz megállni, hogy ki ne próbálja az új szuper-eszközét a régi csatamezőn. 

     - A másodfajú kísérletek is gyakran ellentmondanak az egyik vagy másik teóriának, harmadik útat pedig ezidáig nem találtak.  (Szerintem nincs is, de nem is szükséges.)  Marad a régi út. 

     Úgy 100 körülire tehető a komoly lapokban leközölt kísérletek és elemzések száma.   De akár több ezer is lehet a nyilvánosságra nem került kísérlet - azaz sokakat izgat ez a megfejtetlen paradoxon.  Egy kísérlettel én is közötte vagyok ez utóbbi lelkes társaságnak. 

  

2.  A jelentős kísérletezők névsora 1880-ig:

 Bradley, Roentgen, Eichenwald, Wilson, Rayleigh, Arago, Fizeau, Hoek, Airy.

eterkiserletek_18_sz.jpg

 * 2.1  Bradley 1728.

Bradley távcsövét hosszasan az égboltra szegezte és felfedezte, hogy az éjszakai égbolton a csillagok kis ellipszisen mozognak. Az ellipszisek egyforma nagyságúak, legyen szó akár távoli, akár nagyon távoli csillagról.  Ez valójában a földpálya kivetülése az égboltra. A kísérlet ötlete onnan jött, hogy a tengeren vitorlázva az árbocra húzott lobogó a várttól eltérő irányba áll be, ha a hajó a szélhez képest megfelelő sebességgel halad ferde irányban.

 Megjegyzéseim:

     Ez a csillagászati megfigyelés egy korán jött siker, a fény megismerésében vívott későbbi évszázados küzdelmekhez mérten. Valami történt, valami változást mutatott a műszer. Lentebb látni fogjuk, hogy ez egy fehér holló a további sorozatos kudarcok között. (Kudarcok, de csak a prekoncepcióhoz képest.)

     Magát a jelenséget azóta is csillagászati aberrációnak hívják, és a jelen felületes vélekedéssel ellentétben nem alátámasztja, hanem megkérdőjelezi az SR teóriát.   

 * 2.2 Sir George Stokes   1852

     Az Ír matematikus leginkább az un. Stokes tételről ismert, amely kapcsolatot teremt a vektor zárt görbe menti integrálja és rotációjának felületi szorzata között. Hosszú munkássága során kutatta a folyadékok viselkedését, viszkozitását, örvénylését stb. De legtöbbet a fénysugarak viselkedésével és mibenlétével foglalkozott. Fényelmélete szerint a fény hordozója, az éter a földfelszínre van tapadva, míg fentebb fokozatosan elválik a kötött rétegtől és éterszélként mozog.  Sajnos ezt a dinamikus fizikát alkalmazó elgondolását később visszavonta. 

 Megjegyzéseim: 

     A Stokes-féle fény-hipotézist Lorentz elemezte, majd  Arago és  Airy munkáira hivatkozva úgy vélte, hogy az lehetetlen.  Szerintem viszont nagyon is lehetséges!  Sőt, ez a teória a kiút az éterszél paradoxonból! 

     Mivel ez nem pozitív effektust szolgáltató kísérlet, hanem egy megoldást sejtető teória, ezért a címsort nem pirossal emeltem ki, hanem rózsaszínnel. Egyébként jómagam a teóriát magasabb rendűnek illetve fontosabbnak tartom, mint az alapokat lerakó kísérleteket. 

 * 2.3  Arago és Oevre   1810

A francia fizikusok lencsés távcsővel vizsgálták a csillagok helyzetét, miközben a Föld haladt a Nap körüli pályáján. Feltették, hogy az álló fényéterben mozgó távcső-lencsék magukkal ragadják, vagy megtörik a fénysugarat (v/c, első fajú effektus). Egy későbbi kísérletben Airy vízzel is feltöltötte a távcső tubusát. Semmilyen effektust nem észleltek.

 * 2.4  Hoek, 1868.

Arago kísérletét próbálta megismételni javított formában. Földi fényforrást használ, és a téglalap alakú fényút egyik ágában elhelyezett egy vízzel megtöltött hosszú csövet. Ő sem észlelt változást.

 Megjegyzéseim:

      Arago (Arázsó) a Francia Akadémia elnöke volt, közte van a 10 kedvenc fizikusomnak. Kiváló kísérletező és éles eszű tudós. Magánemberként pedig nyílt, becsületes, sportszerű, barátságos, szívélyes, sőt kifejezetten kedves ember volt. Mindenki szerette. Így aztán mindenben ellentéte volt a híres-neves Newton- nak. Egyszer közelről látott egy gömbvillámot a vitorlás hajó fedélzetén, amint az belerohant az árbocba, és ki is döntötte. A tüneményről részletes leírást adott, ami mostanában azért lenne szokatlan, mert a Magyar Akadémikusok az esetet kötelezően agyonhallgatnák. "Ami várhatólag kifogna rajtunk,  azt mi taktikusan áthelyezzük a nemlétező dolgok sírvermébe!" 

  

3. M-M típusú kísérletek a XX. század elején

Michelson és Morley 1887-es kísérlete a mérföldkő az éterszél utáni hajszában. Az alábbi táblázatban egy rövidített felsorolás mutatja be a legfontosabb szereplőket, valamint a kísérleti eredményeket.  

 eterszel_kiserletek_20_sz.jpg

Sor- szám

Név

Év

Az interfero-méter kar-hossza

Várható csík-eltolódás

Hiba-határ

Megjegyzés

3.1

Michelson

1881

1,2

0,04

0,02

 

3.2

Michelson és Morley

1887

11

0,4

0,01

 

3.3

Morley és Morley

1902

32,2

1,13

0,015

 

3.4

Miller

1921

32

1,12

0,08

 

3.5

Miller

1923

32

1,12

0,03

 

3.6

Michelson és Gale

1925

600

0,230

0,005

tárnában

3.7

Miller

1924

32

1,12

0,014

napfény

3.8

Tomascheck

1924

8,6

1,12

0,08

csillagfény

3.9

Miller

1925

32

1,12

0,088

 

3.10

Kennedy                

1926

2,0

0,07

0,002

Mt. Wilson

3.11

llingworth

1927

2,0

0,07

0,0002

 

3.12

Piccard és Stahel

1927

2,8

0,13

0,006

 

3.13

Miller

1929

32

1,12

0,015

 

3.14

Michelson és mktsi

1929

25,9

0,9

0,01

 

3.15

Joos

1930

21

0,75

0,002

 

3.16

Kennedy és Thorndike

1932

0,22 és 0,06

-

-

Részletezve!

* 3.6  Michelson, Gale és Pearson  1923

Chicago közelében, egy elhagyott bányában a kutatók két téglalap alakú csővezeték-rendszert fektettek le. A nagyobbik mérete cca. 600x300 méter volt, a kisebb pedig referencia eszközként szolgált. Az volt a kérdés, hogy vajon egy föld alatt működtetett eszköz is mutatja-e a Föld forgását. Igen, kimutatta! Volt csíkeltolódás, 0,230 értékű, jó pontossággal annyi, amennyit az elméleti számítások jósoltak.  Ez mindkét fél részére konfúz helyzetet teremt, az odavetett megállapításokon túl senkinek sincs kedve elmélyedni az elméleti alapokban.

 * 3.16  Kennedy és  Thorndike,  1932 

Ebben a kísérletben a kutatók eltérő karhosszúságú interferométert használtak hegyesszögű (56 fok) elrendezésben. A 32 cm fényút-különbség mellett az interferencia-csíkok létrehozása bravúros teljesítmény volt.  Ezt a higanygőzlámpa infravörös tartományában (l=5461 nm) tudták elérni. Ellentétben Michelsonnal a készüléket nem forgatták, hanem a labor asztalához rögzítették. Nyilván azt várták, hogy a földpálya mentén haladva sebesség- és irányváltozás miatt majd interferenciakép változás következik be. De még a földfelszín forgása is jelentkezhet az eredményben. 

     Sok hónapon  át működtették a rögzített  interferométert. Közben speciális  technikát alkalmaztak, hogy a készülék hőmérsékletét  0,001 fok határon belül tartsák.  A csíkokról 2 óránként fényképet készítettek. Az eredményt kiértékelve  a csíkok helyzete 0,1% hibahatáron belül változatlan volt. 

 Megjegyzéseim: 

     Ez a kísérlet nemcsak az éterszél léte, hanem a zsugorodás-hipotézis ellen is  szól.  A későbbi analízisek szerint azonban a karok hossza túl kicsi (220 mm és 61 mm), ezért a készülék alkalmatlan volt a kérdéses effektusok kimutatására.  (Erre "analízis" nélkül is könnyű rájönni)  Sajnálatos, hogy számos tudós ezt mértékadó, sőt perdöntő kísérletnek tartotta és manapság is tartja. 

 

4. Modern kísérletek

 * 4.1  Jaseja, Javan , 1964

A forgatható asztalon  2 nagy stabilitású infravörös Mézer feküdt  merőleges helyzetben.  A  kutatók a különbségi frekvenciából következtetve maximum 30 m/s  anizotrópiát engedtek meg.

 *4.2  Shamir és Fox,  1969

Egy megismételt MM típusú kísérlet,  ahol a fénysugarak plexiüvegben haladtak (n = 1,49).  A lézer-alapú optika érzékenysége ~ 0,00003 volt.  A kutatók null eredményt jelentettek, megengedve, hogy  a max eltérés  véter = 6,64 m/s lehet.

 *4.3  Hafele és Keating   1971 

     A fiatal kutatók atomórát reptettek a Föld körül kommersz légi járatok igénybevételével.  Amikor keleti irányban kerülték a Földet, akkor az óra 59 nano-szekundumot késett, míg nyugatnak tartva az óra 273 ns sietést mutatott.  Ez tehát egy pozitív effektus, amelyet Hafele a Föld forgásával,   valamint az SR és GR teóriákkal magyarázott.  A későbbi H-K típusú kísérletek csak a pontosságot növelték, ily módon a közelítő számértékeket megerősítették.

 Megjegyzéseim:

     A mérési eredmények nem fiktívek, ahogyan azt számosan láttatni szeretnék.  Az órát valóban elállította valami, sőt valójában  két fizikai hatás is működött egyszerre. 

      A sebesség hatására a cézium atomok tömege megnőtt, ezért az órajel, a szpin-átfordulás közben sugárzott jel frekvenciája lecsökkent.  Keleti irányban a repülő és a földfelszín rejtőző sebessége összeadódott, míg nyugatra tartva kivonódott.  A kimért aszimmetria azt bizonyítja, hogy a környező közeg - az éter - áll, azaz nem forog együtt a Földel.  A földről nézve tehát odafönt fúj az éterszél.  Nota bene, ott kell lefolytatni az M-M kísérletet! 

Némileg elfedi a jelenséget a magasságból eredő óragyorsulás, mert a Földtől távolodva egyre nagyobb a gravitációs energia, ezzel együtt az atomok energia-nívói is.  Még markánsabban mutatja a kétféle hatást a GPS műhold órája.  A műhold magasabban és gyorsabban „repül”, így naponta 3 nagyságrenddel nagyobb időeltérést mutat. 

 * 4.4  Brillet és Hall,  1979

Javított lézer teszt az űr anizotrópiájára. Egyike a legalacsonyabb korlátot szolgáltató kísérletnek. Két infravörös He-Ne (~1015 Hz) lézer különbségi frekvenciáját mérték, miközben az egyik állt, a másik a forgó asztalon feküdt. A kutatók 17 Hz különbségi frekvenciát észleltek, ezt azonban a labor belső zajának tekintették. Így a vákuum anizotrópiája szerintük kisebb, mint 0,000001 m/s. 

Megjegyzéseim: 

     Ábra nélkül nehéz eldönteni, hogy a kutatók a két lézer közötti fényúttól, avagy a keringő lézer belsejében beálló változástól remélték előállítani a különbségi frekvenciát.  A második esetben további két változat van.  Ha a lézer tubusa a mozgásra merőleges irányba áll, akkor egy un. merőleges Doppler-effektus léphet fel. Ezzel az a baj, hogy a fizikusok egyik fele hisz a jelenségben, míg a másik fele nem.

     Ha viszont a lézer tubusa a mozgás irányában áll, akkor újra csak két eset áll elő. Feltételezve, hogy a kerületi sebesség hatására sem változott meg a kijövő fény frekvenciája, akkor majd megváltozik az előtte lévő 45 fokos terelő tükör Doppler hatása miatt.  Másrészt azonban a sebesség hatására lecsökkenne a csőben lévő állóhullám hullámhossza, és megnő a frekvenciája.  Éppen annyira, hogy kiegyenlítse a tükrön fellépő Doppler-hatást.  Zavaró tényező, hogy a gázlézerben csak nehezen változik meg az állóhullámok száma, mert azok végei hajlamosak odatapadni a belső tükrök felszínéhez. 

     A felmerült bizonytalanságok ellenére úgy döntöttem, hogy nem olvasom el az eredeti cikket  (Phys.Rew.Let. 4 oldal).  Inkább hiszek a kutatóknak, hiszen az eredményük belesimul az általános trendbe.   

*4.5 Frisher és munkatársai, 1990

"Távoli mézerek" A kísérletezők 2 infravörös mézert helyeztek le a földre, majd csatlakoztatták őket egy 21 km hosszú optikai kábellel.  A beérkező hullámok fáziskülönbségét figyelték.  A lehetséges anizotrópia felső határát 100 m/s értékben jelölték meg. 

  Megjegyzéseim: 

     A szófukar összefoglalóból nem derül ki sem a kísérlet elméleti alapja, sem a konkrét kivitelezés. Azt várták volna, hogy a Nyugati mézer fényhullámai késlekedni fognak, esetleg megritkulnak a keletről fúvó éterszél hatására? Sajnos az esetleges késlekedés csak egy pillanatra jelentkezik, éspedig a feltekercselt kábel szétterítésének pillanatában.  A továbbiakban pedig minden másodpercben pontosan annyi hullám érkezik be, amennyit a forrás-mézer kibocsát. Valójában itt a mézereknek atomóraként kellene működniük, miközben azok csak nagy stabilitású hullámforrások.  

     Az atomórák kijeleznék a fényimpulzusok futási időkülönbségét az oda-vissza úton. a több ezer hullámszám-különbséget.  (f=~1015 Hz, n=1,5).  Sajnos ez a  berendezés csak max 1/4 hullámnyi fáziskülönbséget képes kimutatni, a többi 1000 pedig elvész.  A leközölt 100 m/s étersebesség, mint felső korlát megalapozatlan, továbbá már megkésett kísérleti eredmény. 

 *4.6  Hils és Hall, 1990

Ez hasonló a  Brillet és Hall kísérlethez. Azonban mindkét lézer a földhöz van rögzítve a jobb stabilitás érdekében. Nem észleltek frekvencia eltérést a 2*10-13  érzékenységi szinten. (Nyílván a kísérletet 1 évig folytatták.) 

 A szakma véleménye szerint a Brillet és Hall kísérlet megfelel a Michelson-Morley kísérletnek.  Hils és Hall kísérlete pedig nagyjából megegyezik a Kennedy és Thorndike kísérlettel. 

 *4.7  Wolf és Petit, 1997

"Az SR tesztje a GPS rendszer segítségével."

A vizsgálat eredménye szerint az  anizotrópia  kisebb, mint 5*10-9, azaz 0,6 m/s. 

 Észrevételeim: 

     Naiv ötlet azt feltételezni, hogy a műholdak pályasíkja együtt forog a Földdel. Az természetesen megtartja állandó helyzetét az Univerzumhoz képest. Ha mégis forogna, az semmi esetre sem a speciális relativitás elmélet következménye lenne.  De lám, nem forog!  Így aztán a teszt az SR és GR ellenében a klasszikus mechanikát igazolja. 

     Manapság még mindig az SR az a divatos kályhasarok, ahonnan a kísérleti fizikusok indítják a feltevéseiket és magyarázatukat.  A baj az, hogy közben olyan arcot vágnak, mintha értenék a relativitást.  Ez valójában egy tömeg pszihózis. "Ha a többiek azt mondják, hogy  ők értik(?), akkor talán én is értem, és odavetek néhány SR alapú következtetést."  Számos más kísérleti interpretáció is mutatja, hogy a szerzők lelkesen hivatkoznak a relativitáselméletre, de tovább semmi.  Lássuk be, hogy az SR egy szimplának tűnő, de absztrakt, a fizikai valóságot negligáló, valójában hiper-bonyolult elmélet.  Nem való a kísérleti fizikusoknak!

 *4.8  Chen,  Peking, 1997

Ez a Brillet - Hall kísérlet megismétlése még nagyobb pontossággal. A kutatók szerint itt a fénysebesség anizotrópiája max  10-18 volt.  

* 4.9  Mueller és mtsai. 2003 

Modern Michelson-Morley kísérlet kriogén optikai rezonátorokkal Az anizotrópia kisebb volt, mint 10-15

*4.10  Herrmann és mtsai   2005

Ez is egy teszt a fénysebesség izotrópiájára. A kísérleti eszköz egy állandóan forgó optikai rezonátor volt.  A határérték 10 -16.

* 4.11  C.W. Chou és mtsai  2010

Az „amerikai” kísérleti fizikus egy roppant érzékeny és extra-stabil energia-mérőeszközt fejlesztett ki. Két fém dobozból áll, melyekben egy-egy gerjesztett aluminium-ion sugárforrás van. (~1015Hz, közeli ultraibolya tartomány.) Az egyik dobozban van elhelyezve a különbségi frekvenciát kijelző elektronika, és 70 m optikai kábellel csatlakozik a másik dobozhoz. Ha az egyik doboz energiaszintje megváltozik, akkor megváltozik a benne lévő alu-ionok által kibocsájtott frekvencia is. Már 0,5 méter magasság illetve 3,2 m/s sebesség kimutatására is képes, melyeknél a különbségi jel 0,05 Hz-re adódott. 

(Eh=mgh=1*10*0,5=5J,  Em=mv2/2 =1*3,22/2=5J) 

Az egyik dobozt autóba helyezve (12 km/óra) a műszer egyértelműen jelzi, hogy az autó mozog. Kézenfekvően az éterhez képest mozog, amely viszont áll, hiszen a kísérleti ezsköz a mozgás irányától függetlenűl ugyanazt az értéket jelezte ki. 

eterszel.jpg

  A kísérletekből megállapítható, hogy az éter mozgását nem tudták kimutatni, azaz a talaj szintjén nem fúj az éterszél. Lehetne még tovább pontosítani a kísérleteket, hogy a sebesség közel 0, vagy pontosan 0. A dolgok jelen állása szerint ennek nincs gyakorlati jelentősége.

 Ugyanakkor van néhány olyan kísérlet (H-K, GPS) a felsoroltak között, mely azt mutatja, hogy a magasban fúj az éterszél. * Ha pedig fúj, akkor létezik is! A téveszméket félretéve, ki kell mondanunk, hogy van éter! Más nézőpontból fogalmazva, a Földtől távol az étert áll, miközben a talaj felszínén az éter rá van tapadva a forgó Földre. Adózzunk elismeréssel Stokes előtt, aki évszázadokkal ezelőtt már így írta le az éter mozgásállapotát!

   A forgó Földre letapadt éter-folyadék és az álló étertenger között az átmenet nyílván folyamatos. Hasonlít a helyzet egy folyóhoz, ahol a meder alján és a partoknál alig folyik a víz, a súrlódás miatt, sőt néhány réteg vízmolekula egyáltalán nem folyik, egy helyben áll. Ha egy gyors hajó siklik a folyó felszínén, még annak oldalához is odatapad néhány molekulányi vízréteg, ami teljesen együtt mozog vele. A mozgó és a letapadt vízréteg között folyamatos (bár nem lineáris) sebességgel folyik a folyó. Nincs okunk feltételezni, hogy az éter estében mindez másképpen lenne.

   Amint azt már említettem, a sok nem jegyzett és nem publikált kísérletező között én is ott vagyok egy kísérlettel. Pár évtizeddel ezelőtt készítettem egy olyan eszközt, mely szintén nagy érzékenységű volt, de a szerencsés körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy pozitív effektust kapjak. Mozgó étert mutattam ki talajszinten, ami új irányvonalat nyújt majd a további éterszél kísérletekhez.

 2014 december hó

                                                                              Tassi Tamás

                                                                     aparadox.hupont.hu

 Megjegyzés: Néhány korábbi dolgozatomban van néhány olyan részlet, ami sajnálatosan ellentmond a fenti éterszél helyzetképnek. Amint lesz rá időm, ezeket a részeket korrigálni szándékozom.   Tt

 

Nyomtatható változat: 

eterszel_osszes.jpg

 

 <<  18 vissza    tovább  20  >>      

Kedvenc fizikusom                          Eppur si mouve !

 

 

AmazingCounters.com




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 48
Tegnapi: 181
Heti: 229
Havi: 1 789
Össz.: 149 602

Látogatottság növelés
Oldal: Vákuum és éterszél
aPARADOXON, a természettudomány ideiglenes kudarcai - © 2008 - 2017 - aparadox.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: e=mc2 - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »