Kvantumfizika és vezérhullám  

avagy

az ugráló olajcsepp esete

 

A klasszikus, az ortodox, a Koppenhágai, avagy a Bohr-féle kvantummechanika értelmezése szerint a részecskék az összes lehetséges valóságot végigjárják, mielőtt célba érnek. Valójában nem is  részecskékről, hanem valószínűségi hullámokról beszélnek. Ezek a valószínűségi hullámok akkor és csak akkor omlanak össze és alakulnak részecskévé, amikor megkíséreljük megmérni vagy megfigyelni (!) őket. „A kvantummechanika a józan ésszel ellentétes, és így kell magunkba szippantanunk.” - mondja Seth Lloyd.

 

1. ábra Solvay konferencia

 

Ez a cikk alapvetően a kiválló kutató és szerző, a Natalia Wolchover dolgozatán alapul, illetve főképpen ezt idézi. A kvantumfizka megértése útján nagy mélységekbe jut el. Természetes, hogy nem jut el az út végére, a legfontosabb szál elkötetlen marad. Persze, hiszen hiányzik a tudomány fegyvertárából a végtelen energiájú aether, és ezért természetesen Natalia Wolchover is elakad a lendületes magyarázat során. A cikk alján megpróbálom Én magam a gondolatmenetét tovább vinni, megindokolni és logikusan lezárni. (Tt)

 

A fenti teória és folyamat-leírás ugyan mi lenne más, mint az emberi logika kiúttalansága illetve halála. A szakterület tudósai még sok hasonló felfoghatatlan dolgot is állítanak. "Közel egy évszázadig a „valóság” homályos fogalomnak számított. A kvantumfizika törvényei azt sugallják, hogy a részecskék a legtöbb idejüket szellemállapotban töltik, még olyan alapvető tulajdonságokkal sem rendelkezve, mint a pontos helyzet, ehelyett mindenhol vannak és sehol sincsenek egyazon időpillanatban. Csak akkor, ha megmérjük őket, akkor materializálódnak hirtelen, látszólag úgy felvéve egy pozíciót, mintha a helyüket egy kockadobás véletlenszerűsége adná meg." - mondja John Bush.

 

Einstein és Schrödinger voltak azok, akik soha nem adták fel a reményt arra, hogy az anyagot ne szellemeknek hanem továbbra is valóságosnak tekintsék. Sajnos kisebbségben voltak, szinte magukra hagyatva küzdöttek. Ezalatt a statisztikus matematika és a logikátlan filozófia ködfátyla borította be a kvantumfiziai terepet. Most azonban megjelent egy reménysugár, egy új kísérleti eredmény, amely talán be fogja világítani a sötétséget. A megvilágító fénysugár nem a fizikusok agyából tört elő, hanem a hidrodinamika  szakembereinek laboratóriumából.  [N.W.]

 

Egy speciális hidrodinamikai kísérlet során váratlanul bukkant fel egy meglepő és sokat ígérő jelenség. A kísérletben lecseppenő olajcseppek ütköztek a rezgetett folyadék felszínével, majd visszapattantak a levegőbe, majd újra leestek stb. Az ugrások irányát viszont a korábbi felszíni hullámok megzavarták, melynek következtében az olajcsepp ide-oda ugrált. A korábban létrejött felszíni hullámok között persze ott voltak a cseppecske által korábban létrehozott hullámok is. Az úgymond össze-vissza hullámok között a saját maga keltette hullámok képviselték a trendet, és hosszútávon ez szabta meg az olajcseppek mozgási irányát. Az önmaga keltette hullámok rendszerét a szakma vezérhullámnak nevezi. Mint látni fogjuk, ez a bizonyos vezérhullám értelmet és magyarázatot fog adni a cseppecske viselkedésére összetett kísérletekben is.  [N.W.]

 

 

 2. ábra  Ugráló olajcsepp

 

A jelenség részletesebb vizsgálata előtt még tennünk kell egy kitérőt a háttér-energia irányába. Honnan veszi a cseppecske az energiát a vég nélküli ugrálásokhoz? Lehetne olyan magyarázat, hogy leeséskor olyan szerencsésen érkezik le egy meglévő hullámra, hogy az energiát ad át neki. De akkor előfordulhat az ellenkező eset is. Annak érdekében, hogy az ugrálás soha ne csillapodjon le, nélkülözhetetlen valami háttér-energia, sőt háttér-rezgés. Az elemi részecskék világában azonban tudni való, hogy ott van a háttérben a végtelen nagy energiájú fizikai vákuum, korrekt szóhasználattal az éter, amely minden porcikájában rezgő mozgást végez. Ez bármikor és bármeddig képes annyi energiát szolgáltatni, amennyi a végtelen ideig tartó ugráláshoz szükséges. A jelenlegi hivatalos kvantumfizika is bizonytalanságról, illetve háttér-rezgésekről szól, ámbár a forrás megjelölése nélkül. (Tt)

 

  A legtöbb fizikai folyamat mögött egy láthatatlan entitásnak kell állnia, és ennek energiája nélkül bizonyos folyamatok megmagyarázhatatlanok. Lássuk be, egy ilyen entitásról nem lehet lemondani, és emiatt bizonyítottnak tekinthető a létezése. A "modern" fizikában zavaró tényező az időnkénti energiafelesleg. Évszázadokon át az energia megőrzésének törvénye szent és sérthetetlen volt. De hibás, mert nem tartalmazza a láthatatlan éter energiáját. Ha egyszer megteszi, akkor többé nem lesz gond a megjelenő töblet energiájával. A jelenlegi energiamegmaradási törvényt át kellene nevezni a csökkentett energiamegmaradás törvényére, és az éterrel kiegészített rendszert át kellene nevezni a teljes energiamegmaradás törvényére. (Ez az elnevezés is ideiglenes, mivel a jövőben még több háttérenergiák is megjelenhetnek.) Különleges és szokatlan, sőt hihetetlen, hogy a részecskék diszkrét energiaszinteken helyezkednek el, leküzdhetetlen akadályokon képesek áthatolni, spontán módon keletkeznek, illetve spontán módon megsemmisülnek. Jelenleg nem fogadják el a háttérben meghúzódó nagyenergiájú vákuum létezését. Ha azonban elfogadjuk a nagyenergiájú étert és a vezető hullámot, akkor olyan magyarázatokat kaphatunk, amelyeknek normális belső logikájuk van és hihetőek. (Tt)

 

Az olajcsepp kísérletnél a csepp egy sík felszín fölött ugrált a 3. dimenzió irányába. Ámde hova ugrál a kvantum-részecske, hiszen ő már egy 3 dimenziós térbeli éter-tengerben kapja meg a rezgető hullámokat. Természetesen a hipertérbe, azaz a 4. dimenzióba ugrik át majd vissza. Eközben rendszeresen eltűnik előlünk, mert mi csak a 3 dimenzióban vagyunk képesek megfigyelni a részecskét. Nem helyes tehát a statisztikus kvantumfizika elképzelése a megsemmisülő, majd újra megszülető részecskékről. Ezek nem semmisülnek meg és nem születnek újra. Végig léteznek azok ámde számunkra csak ritkán jelennek meg, mert többenyire a hipertérben tartózkodnak. (Tt)

 

 Létezik a „mai” fizikában az esetenként megjelenő energia töblet. Évszázadok óta létezik az energia megmaradás törvénye, amely szent és sérthetetlen. Ámde ez hibás,mert nem vonja bele a törvénybe a láthatatlan éter energiáját. Amint ezt megteszi nem lesz többé gondja a megjelenő töblet energiákkal. A jelenlegi energia megmaradási törvényt szűkített energia megmaradási törvénynek kell átneveznünk, és az éterrel bővített rendszert teljes energia megmaradási törvénynek.(Ez az elnevezés is ideiglenes, hiszen a későbbiekben felbukkanhatnak még töblet háttér energiák.) Különleges és szokatlan, sőt hihetetlen az, hogy a részecskék diszkrét energiaszinteken helyezkednek el, keresztül tudnak hatolni leküzdhetetlen akadályokon, spontán keletkeznek, avagyspontán megsemmisülnek. Jelenleg nem elfogadott a háttérben megbúvó nagy energiájú vákuum megléte. Azonban a nagy energiájú éter és a vezérhullám elfogadásával már normál belső logikával bíró és kézenfekvő magyarázatokat kaphatunk. (Tt)

 

3. ábra  Fényhullám

 

Ezen rövid kitérő után vizsgáljunk meg egy híres, ámde problémás kísérletet.

 

Egy régi, sokat elemzett megfigyelés az un. kétréses interferencia kísérlet. Egy fény-nyaláb vagy elektron-nyaláb indul két egymás fölött lévő rés irányába. Egyik rést letakarva a nyaláb képe egy szétterült folt formájába jelenik meg a mögötte lévő ernyőn. A folt felső és alsó részét szórt fény képezi, mert a rés anyaga a hullámokat maga felé görbíti. Ennek oka az, hogy a sugár szélén lévő hullámok beleérnek a rést alkotó atomok erőterébe, és elhajlanak az atomok irányába, így azok szétterülnek. (Fényhullámok erőtérben, lásd itt!) Mindkét rést kinyitva gyakorlatilag két egyméson elhelyezkedő fényfoltot kapunk. Az ernyő azonban nem lesz egyenletesen megvilágított, hanem rajta fénycsíkok és sötét csíkok jelennek meg. Négyszeres fényességű csík jelenik meg ott, ahol a találkozás útjainak hossza a hullámhossz egész számú többszöröse, tehát azonos fázisba érkeznek meg az ernyőre. Ahol ellentétes fázisban érkeznek, ott kioltják egymást, és a képernyőn ott sötét csík jelenik meg. Ez a csíkosodás kizárólag csak hullámok esetén fordulhat elő, pontszerű részecskéknél nem. A fotonok és elektronok azonban nem szimpla részecskék, hanem hullámokon lovagló részecskék.A viselkedésüket a hullámok határozzák meg. A hullámok láthatatlan csíkokat alakítanak ki, és ezeket az általuk irányított részecskék jelenítik meg. Ha az egyik részt letakarjuk, akkor lényegében az interferenciáre haajlamos hullámok egyik felét szüntetjük meg, tehét lehetetlenné tesszük az interferencia kialakulását. A megmaradó nyitott résen áthaladó fotonok talán elegendőek lennének a csíkok megvilágítására, de csíkok ílyenkor nincsenek. Az ernyőn egyenletesen oszlanak el, egy egyenletes fényfoltot kapunk. (Tt)

 

Létezik egy ugyancsak kétréses ám de egyfotonos kísérlet, amely minőségileg egészen új problémákat vet fel. Ilyenkor a készülékben csak egyetlen egy részecske van jelen, és ez vagy az egyik vagy a másik résen halad keresztül – gondolnánk. Az ernyőn a mintázat (a csíkok) azonban így is kialakulnak, miközben az egyetlen részecskének nincs mivel interferálnia. Talán úgy lehet, hogy a részecske a rések előtt ketté válik (?), a két fél az egyik és a másik résen áthalad, majd az ernyőn egyesülve, vagy kioltják vagy erősítik egymást. Így az úthosszaktól függően egy bizonyos idő elteltével csíkokat képeznek. Az egykori Koppenhágai szemlélet szerint is valamint a mai modern fizika álláspontja szerint is a részecskék kettős természetűek. Egyszerre vagy váltakozva részecskék is és hullámok is. Ámde ha hullámoknak tekintjük őket, akkor is van egy alapvető robléma. Hiszen nincs két független hullám hanem csak egy, mert a másik rést és ezáltal a másik hullám vonulatot kitakartuk. (Tt)

 

  A vezérhullám elmélet fogja megadni a helyes megoldást. Eszerint a részecske útja közben ugrál és minden ugrásával egy-egy újabb hullámot kelt. Ezek körkörösen tágulnak, fénysebességgel haladnak, és persze mindkét résen áthaladnak. Amikor azután a részecske is áthalad valamelyik résen, akkor már saját interferálódott hullámain találja magát és ezek által vezérelve ugrál tovább. Végtére is az ernyőn ugyancsak kialakul az interferencia-kép. Ha most az egyik rést letakarjuk, akkor a maradék vezérhullámnak nincs mivel interferálnia, a fénycsík-rendszer nem alakul ki. A klasszikusnak nevezett Koppenhágai irányzat ennek magyarázataként azt az extremitást mondja, hogy az interferencia azért omlik össze, mert valaki a rendszert méri, vagy kívülről megfigyeli. Ez már Einsteinnek is sok volt, nem fogadta el, bár más helyeken Ő maga is szívesen használta a túlzottan elvont gondolatmenetet. (Tt)

 

  Egykor meglepő volt R. Feynman feltételezése, miszerint a foton vagy a fényhullám egyszerre a tér minden irányába elindul, de csak egyetlen pontba érkezik célba. Kérdés lehet, hogy mi lesz a többi, "tévútra" indult hullámmal. Nagy kérdés továbbá, hogy hogyan néz ki a dolog energetikailag, hiszen a "tévútra" futott hullámok energiát szállítottak el. Igen, hiszen ezek a hullámok minden egyes kialakuláskor energiát nyelnek el. Íly módon a folyamat többlet-energiát igényel amivel a mai fizika nem tud elszámolni. Ezért a sugárzási folyamat az energiamegmaradás elvének nyilvánvaló sérülése. Az éter elmélet szerint viszont a többlet-energiát a végtelen energiájú éter szolgáltatja. Az ugráló részecskének viszont célba érkezéskor rendben van az energia-mérlege. Ez az energia-transzfer folyamat az éter számára nem progléma.  Olyan ez, mintha az óceán partján állnánk, és egy gyűszűvel meregetnénk ki a vizet. A vízszint nem fog változni, és ne legyen gondunk arra, hogy honnan van a víz.                                                                                                              (Tt)

 

  Probléma lehet az is, hogy miként valósul meg a részecske vagy foton kettős természete. Oly módon, hogy egyszer van a részecske, egyszer pedig azt látjuk, hogy valami ugrál a hullámok tetején. De talán közelebb állunk az igazsághoz, ha az ugráló részecske alatt egy láthatatlan, energiától fortyogó anyagra és ennek felszínén erőteljes hullámokra gondolunk. (Tt)

 

"Annakidején  Bohr úgy értelmezte a valószínűségi hullám egyenletet, mint a részecske komplett definícióját és azt a szürnyűséget állította, hogy a részecskéknek nincs kifejezett pályájuk. Viszont de Broglie arra biztatta kollégáit, hogy két egyenletet használjanak: az egyik valós fizikai hullámot ír le, a másik a hullámegyenlet változóihoz köti az aktuális, konkrét részecske útját, vagyis a foton kölcsönhatásban és meghajtva van a hullámmal, ámde nincs definiálva általa.  De Broglie tehát azt állította, hogy a részecskéknek igenis van konkrét pályájuk, csak épp nem tudjuk megmérni kellő pontossággal a részecskék kezdőpozícióját, hogy levezessük belőle a pontos útvonalat."     [N.W.]

 

  Paul Milewski az angliai Bath Egyetem matematikaprofesszora viszont azt mondta, hogy a kvantummechanika nagyon sikeres, senki sem állíthatja, hogy téves. Ő számítógépes modelleket dolgozott ki a pattogó cseppek dinamikájához, tehát kvantummechanika alatt már a vezérhullámos működésre gondolt. A tény az, hogy egyik fizikus sem tudta előrejelezni a becsapódás pontos helyét. Amíg tehát Bohr kizárólag a statisztikára épített, addig de Broglie is kénytelen volt elfogadni a statisztikát a beérkezés szempontjából, ámde a vezérhullámot és a determináltságot tette elmélete alappillérjévé.    [N.W.]

 

  A Solvay-konferencián Einstein kifogást emelt a valószínűségi univerzummal szemben és tréfálkozott, hogy "Isten nem játszik dobó-kocka játékot**", de szembe helyezkedett de Broglie alternatívájával is. Ennek oka azis lehetett, hogy 1932-ben, amikor a magyar–amerikai Neumann János "bebizonyította", hogy a statisztikus valószínűségi hullám egyenletnek nem lehetnek további rejtett változói.    [N.W.]

 

  Bárcsak hozzáfértek volna ezekhez a hidrodinamikai kísérletekhez azok az emberek, akik a kvantummechanikát fejlesztették a múlt évszázad kezdetén! – fakadt ki Milewski. Akkor a kvantummechanika történelme máshogy alakulhatott volna!     [N.W.]

 

4. ábra  Olajcsepp

 

T öbb mint 30 évnek kellett eltelnie mire kiderült, hogy Neumann levezetése téves volt. John Bell volt az, aki megtalálta a hibát Neumann eredeti bizonyításában. Azonban a Neumann által megjelölt téves vélemény addigra már véglegesen elterjedt és beivódott a tudományos berkekbe. Addigra már a legtöbb fizikus elolvasás nélkül elhitte Neumann bizonyítását. David Böhm 1952-ben végre némileg módosított formában feltámasztotta a vezérhullám teóriát. Erre Einstein bátorította, bár sajnos a fizikusok soha nem kaptak rá. Az elmélet de Broglie-Böhm teóriaként vagy Böhm-i mechanikaként van letárolva.  [N.W.]

 

Később 1986-ban John Bell, a szókimondásáról ismert Ír fizikus tovább haladt egy nagy hatású tétel felállításával. Ennek értelmében Bell támogatta a vezérhullám elméletet.  A fizikusok ezt is félreértelmezték. Ő azt írta a vezérhullám teóriáról, hogy "olyan természetesnek és egyszerűnek látom, olyan tisztán és megszokott módon oldja meg a hullám-részecske dilemmát, hogy nagyon különös számomra, hogy miért lett általánosan elutasítva.”  A "nem értem”  kifejezést Bell itt csak jelképesen használta, hiszen nagyon is értette. A statisztikus kvantummechanika számszakilag jól bevált, a szakterület művelői számára kényelmesebb volt továbbra is ott maradni az értelmezhetetlen homályos zónában. Most, az évtizedek múltával lényegében bebizonyosodott a vezérhullám-elmélet igazsága. A sikeres hidrodinamikai kísérletek – az ugráló olajcseppek – lényegében bizonyítják a vezérhullám-elmélet igazát. Ámde újra érvényesül a megszokott régi, alkalmatlan magyarázathoz történő ragaszkodás kényelme. A fizikusok nem hajlandók előbbre lépni. Egyébként a kutatók a karrierjüket kockáztatnák ha megkérdőjeleznék a kvantum ortodoxiát.˙   [N.W.]

 

 Az eredeti angol dolgozat szerzője [Natalie Wolchover]

------

Felmerült tehát egy nagyszerű gondolat a kvantumfizikai homály tisztázására, és lám, azóta sem mozdult rá a tudományos világ. Talán azért nem, mert még mindig maradtak logikai hézagok, és szemben állnak vele rejtett, ámde nagy léptékű félreértések. Ezeket a hiányokat Jómagam megpróbáltam pótolni, és a vezérhullám-elvet szinpatikussá tenni. Ugyanakkor ezen cikk az eredeti kiváló dolgozat összefoglalása és tömörítése. Továbbá felhasználtam a megírt magyar fordítás veretes mondatait, sőt egyes bekezdésit is mivel ezeket nem tudtam volna ilyen jól és világosan leírni. Ezért azután cikkem stílusa és formája inhomogén, ugyanakkor információ tartalma megnövekedett. Reménykedem benne, hogy sikerült a témát eljuttatnom egy megfelelő alapokkal rendelkező fizikai elmélet kezdőpontjához. Így statisztikus matematikából és látszólagos ellentmondások halmazából a kvantumelmélet igazi fizikává válhat. Azonban ez az út csak az éter-elmélet elfogadása után járható, mert a részecske ugrálása illetve gyorsulása bármennyi többlet-energiát képes kicsatolni, az éter pedig ezt képes korlátlanul a folyamat rendelkezésére bocsátani. A folytonosan megjelenő többlet-energia tehát nem okoz energiamegmaradási problémát, hiszen az éter és foton együttesét vizsgálva nem jelenik meg többlet-energia. (Tt)

 

Megjegyzés**: „Isten nem játszik kockajátékot” – mondogatta Einstein. A középkori kóbor lovagok nappal kóboroltak, estére viszont beszállásolták magukat egy fogadóba. Rendeltek szállást és egy kiadós vacsorát, valamint egy kupa bort.Azután körülnéztek, hogy van e még a fogadóban egy másik unatkozó kóbor lovag. Szinte mindig volt. Egyet megszólítva megkérdezték, hogy van e kedve kocka játékot játszani az est unalmának elűzésére. Persze, hogy volt. Egyikük elövett a zsebéből egy kis ezüst poharat benne 2 kotckával, ezek oldalai 1-6 pöttyig voltak megjelölve, tehát a megrázott porkát kiborítva 2-12-ig lehetett dobni. Majd a másik is dobott és az nyert aki nagyobbat dobott. Pénzbe jétszottak, így esete akár egy falut is el lehetett kockázni. A játékban nem igen lehetett csalni, nem lehett a dobást irányítani. A győzelem pusztán a valószínűség számításon múlott. „Isten nem kockázik” emelték be a fizikába, a fizikusok, jól ismervén az előzményeket. Ezzel azt kívánták sugalni, illetve mondani, hogy a természeti folyamatok nem a véletlen szeszélyén múlnak, hanem komoly fizikai törvényeknek engedelmeskednek. Íj módon két ellentétes vélemény közül választhatunk:a természeti folyamatokat a statisztika irányítja vagy pedig ezzel ellentétesen a komoly fizikai törvények.Einstein az utóbbi vélemény pártján állott. A fenti magyarázaton túlmenően most azt is láthatjuk, hogy a benfentes tudósok a hétköznapi ember számára míly lila ködöt terítenek szét. A fizikus társadalom gyakran ködöt terít szét, néha kifelé is, és gyakran befelé is. (Tt)

 

 

Kelt: 2019 december 20

 

Tassi Tamás  

fejlesztőmérnök  

hobby-fizikus  

tud. ism. szakíró  

aparadox@gmail.hu  

 

 

Youtube videó (1:25 perc)   https://youtu.be/vDf4y2Idv-0

 

 

       <<  Vissza                                                                 Tovább  >>

         Szénfisszió                                   Foton és falevél

 

 

Oldal: Kvantumfizika és
aPARADOXON, a természettudomány ideiglenes kudarcai - © 2008 - 2024 - aparadox.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat