A "modern" fizikáról klasszikusan és közérthetően.             

 

Ha egy alma leesik a fájáról, akkor felgyorsul és hangos puffanással esik a talajra. Esés közben mozgási energiára tesz szert. A fizikusok hasonlóan gondolkodnak a fényről., mert szerintük a gravitációs gyorsító erő hatására a fotonok energiája megnő. Szerintem ellenkezőleg: a fotonok energiája lecsökken!                              Tt

 

A korszakos kísérletet az amerikai Pound professzor végezte el 1959-ben a Harward egyetem víztornyánál. Egy cseh diák — valójában doktorandusz — Rebka működött közre. A frissen felfedezett Mössbauer készülékkel mérték meg, hogy mennyire változik meg a 22 méter magas toronyból leeső fénysugár. Egy Fe-57 gamma-sugárforrást használtak. Ennek hullámhossza igen kicsi, 0,1 nm (nanométer). Összehasonlításként a piros fény hullámhossza cca 628 nm.

 

   A torony ablakából kihajolva rögzítették a szájával lefelé fordított ólompalackot (1. számú kísérlet). A mérőeszközt a torony lábánál helyezték el, ennek sugárnyelő lemeze néhány milliméteres kitéréssel folyamatosan fel-alá mozgott. Azzal segítjük az eligazodást az ábrán, ha a sugárforrást és a nyelő-lemezt színjátszónak tekintjük. A torony gravitációs szempontból magasabb energiaszinten van, ezért a fenti sugarakat (és a sugárforrást) kék színnel jelöltük, míg a talajszinten lévő vasatomokat piros színnel.

 

   A kék sugár lefelé halad fénysebességgel. Ámde a gravitációs hatás ellenére nem gyorsul, sőt lassul és c alá csökken a sebessége. A gravitációs mező energiája  lefelé haladva egyre csökken és ezáltal egyre csökkenő sebességre kényszeríti a fotont. A jelenség olyan, mintha a fénysugár optikailag sűrűbb közegbe merülne, ahol tudvalevőleg lassulna. Mint látjuk, a talajon várakozó Mössbauer készülék nyelőlemeze vörös színű, mutatván, hogy ő nem kék, hanem vörös színű hullámokat vár. Miért is vörösödött el a nyelőlemez?  Azért, mert kisebb értékű energia-mezőben helyezkedik el. A gravitációs energia a végtelenben nulla, a földhöz közelítve a negatív tartományba kerül, azaz egyre kisebb- és kisebb lesz. A lemezben lévő Fe atommagok lereagálják ezt az energiacsökkenést, kisebb frekvenciával rezegnek. Lustábbakká válnak, kisebb frekvenciájú rezgéseket kívánnak elnyelni, azaz alacsonyabb a rezonancia-frekvenciájuk. Hogy mennyivel, azt most rögtön kiszámítjuk.

 

   Vegyünk gondolatban egy 1 kilogramm tömegű testet, ennek helyzeti energiája a toronyban E_h = mgh = 1*10*22 = 220 J. Arányítsuk ezt az 1 kilogrammos anyagi test alapenergiájához:  E₀= mc²= 1*(3e8)² = 9e16. Egy energia arányossági számot, DE/E₀ kaptunk mértékegység nélkül. Nevezzük ezt E/E- arányszámnak:

 

 

 

Az E/E-arányszám esetünkben 2,50*10^-15.  Ez az érték Dv = c * (DE/E₀) = 750 nanométer/szekundum fénysebesség-csökkenést okoz. Ilyen sebességgel kell tehát lefelé mozgatnunk a készülék érzékelő lemezét, hogy a felülről érkező kék fényt elegendően „vörösnek” érzékelje. (Doppler hatás) A távolodás miatt a fényt kisebb frekvenciájúnak és nagyobb hullámhosszúnak — vörösebb színű fénynek — fogja érzékelni. Rezonál rá és elnyeli.

 

   A Pound–Rebka kísérletben ezt a Dv sebesség-értéket mérték ki 10% hibahatáron belül. A legújabb kísérletek a hibahatárt 0,01%-ra szorították le. Ezen a ponton kell észrevennünk, hogy ebben a folyamatban valójában nem a gamma-sugár sebessége és hullámhossza a befolyásoló tényező. Minden az atommagok rezonancia-frekvenciáján dől el, ez pedig a gravitációs mező erősségének függvénye.

 

   Tegyünk most egy kitérőt a 22 méter magas fénysugárra, valójában a mérés szempontjából másodlagos területre. Amint az ábrán is látszik a hullámok hossza lefelé haladva egyre csökken. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a színe változna. Ha kék volt fent, akkor kék lesz lent is. A fény színét nem a hullámhossza hanem frekvenciája (az időegység alatt elvonuló hullámok száma) határozza meg. Szemünk ideghártyája is a rezgésszámot érzékeli, miközben üvegtestecskék mögül néz ki a világba.  

 

   A gravitációs kékeltolódási kísérlet mellett — mintegy kiegészítésül — ábrázoltuk az érvényben lévő tudományos teória ezideig sötétben bujkáló segéd erőit is. E teória szerint — hogyan másképp — kis dzsinnek settenkednek a fénysugár körül, azzal a kétes értékű szándékkal, hogy valamilyen módon megszaporítsák a hullámok számát, azaz megnöveljék a fény frekvenciáját.  Időnként be- betoldanak egy-egy hullámszakaszt. De mindez nem így van!  Mindössze arról van szó, hogy a hivatalos fizika téves magyarázatot állít a megfigyelések mögé. Szerintem nincsenek dzsinnek, továbbá az ő közreműködésük nélkül is pont annyi hullámot fogunk leszámolni talajszinten, amennyit fent a gamma-forrás elindított. Ha megbízunk a logikában és az európai mentalitásunkban, akkor nem fogadjuk el sem a  mesés Arábia  huncut dzsinnjeit, sem a hullám-szaporítás csodáját.

 

A fizikusok szerint a fölfelé haladó fénysugár energiája és emiatt rezgésszáma lecsökken. Látjuk is az ábrán, hogy a          dzsinnek kis hullámszakaszokat lopkodnak el a fénysugárból. (3. számú kísérlet) Csakis így történhet meg, hogy a tudósok várakozása szerint fentre már kevesebb fényhullám érkezik meg. Csakhogy ez sem így van! A földön álló gamma-forrás kisebb rezgésszámú sugarakat indít fölfelé, miközben a fent várakozó mérőkészülék nagyobb energiaszinten van, ezért  nagyobb rezgésszámot vár. Most is a Doppler-effektust kell segítségül hívni, jelesül az érzékelő lemezt 750 nm/s sebességgel a hullám fronttal szembe, azaz lefelé kell mozgatni. Mellesleg a fény színe útja során most sem változik, bár a sebessége és a hullámhossza nő. Ha a fény vízszintesen halad (2. számú kísérletet), akkor a gravitációs energia változatlan szinten marad. A fény csökkentett frekvenciával indul és a készülék is ezt a csökkentett frekvenciát várja. A torony tetején is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy ott a fény sebessége 750 nm/s értékkel nagyobb (4. számú kísérlet). Ez a sebességkülönbség ugyan kicsi, de elviekben igen nagy jelentőségű. Ha a földtől nagyon eltávolodunk, azaz gravitációmentes térben vagyunk, akkor ott a fény sebessége már 2 m/s –el nagyobb. A talajszinten vákuumcsőben rendkívüli pontossággal kimért fénysebesség 299 792 458  m/s, miközben  a fény valódi sebessége 299 792 460 m/s. Nagyobb gravitációjú égi testek felszínén erősebben eltér a tényleges fénysebesség az elvi értéktől. Gondoljunk akár a napfelszín sokkal erősebb gravitációs  terére vagy egy törpecsillagra, netán a Rák-köd mindössze 10 km átmérőjű de naptömegű pulzárjára. 

 

Ha ezen pulzár felszíne közelében halad el a fénysugár, akkor annak sebessége mindössze 70%-a lesz az ismert fénysebesség-értéknek.

 

 

 

Tassi Tamás

 

aparadox.hupont.hu

Netre feltéve: 2012

Korrekció: 2019 07 25

 

 Részletesebb ismertető a témáról itt!

 

 

E cikk eredetijének nyomtatható változata A4-es jpg formában elérhető a következő helyen: 

 

 

 

            

 

 

 

 

 

 

 

Ajánlás:

 

Az Éterszél

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                       01   <<  Vissza  02  Tovább  >>  03  

           fénysugarak erőtérben              Kettős fényelhajlás

 

 

 

 

* * *

 

Müködik egy vitafórumom is egy másik honlapomon. Ennek neve:Gravitációs kékeltolódás, ami lényegében a gravitáció mibenlétével foglalkozik. Ha van kérdésed vagy véleményed, akkorkattints ide!

 

* * *

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ikerparadoxon Lánczos Kornél űrrakéta,óra, paradoxon, Einstein, idődilatáció, relatív, sebesség, cézium, atomóra, Hafele, Keating, kísérlet, Kelly

 

 

Oldal: Gravitációs kékeltolódás
aPARADOXON, a természettudomány ideiglenes kudarcai - © 2008 - 2024 - aparadox.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat